In the days before I attended classes to decide which ones to take. Tuesday I was from 9 till 18:30 at the university, so I arrived at 20:00 at home. Most of the classes did not convince me at all, so I chose Introduction to Anthropology and Introduction to Sociology. These two seems easy enough as I know the basics for them (at least I should). But it’s kind of scary to do so much stuff for just 4 credits. On Sociology I will have to take 5 tests in the next 3 and a half months, and have to write 2 assignments, all of this while using academic level English (which I do not have, so it will be really funny). On Anthropology we have to write an assignment for every class and we will have at least 2 tests (one smaller and one bigger at the end of the semester). All of these for just 4 credits. And all classes are twice a week, so it’s not enough that I have Japanese five times a week, so every day, and we have to practice Japanese 2 hours every day (learning the vocabulary, practicing grammar and of course studying the character), and additionally we have to do all the other things for the other classes too. It’s really strange why they have this hard approach to the courses for the foreign students. the other thing is that only foreign students have the same classes twice a week. Regular students have the classes only once a week. As I came here mainly to learn Japanese, it does not bother me to have language classes five times a week, but I don’t need the other two for my studies, so I don’t understand why they should stress the foreign students like this. But never mind, Japanese are workaholics, and hard-working, and they expect this from foreign students too. But I don’t understand why, as they probably do not intend to make us Japanese.
The other thing which made me smile was at the library. Together with Christine (this wonderful, cool, beautiful girl – she smells nice too)* we decided to go to the library after class to write the homework for the Japanese class. As we arrived to the first floor where they have tables to sit and study quietly, we discovered that every second student is sleeping at the tables. Not that I found it weird as Japanese keep falling asleep everywhere like it doesn’t bother them at all. This is the case especially on the trains but I saw people fall asleep in cafés and restaurants too. I documented this as you can see. J In the other picture I took at one of the stations in Shinjuku, you can see a confectionary. I included the prices too just to show how expensive they are, so you’d understand why I did not buy any. But they look extremely delicious and the worst thing is, I have to go by this shop every day. Most likely I will give in some days, even if the price is that high.
*Christine has just walked into my room as I was writing this and asked me to mention in my blog how awesome she is.
Library life / Könyvtári élet
Sweet shop in Shinjuku/ Cukrászda Shinjukuban
Magyarul:
Az előző napokban különböző órákat ültem végig, hogy eldöntsem, melyiket akarom felvenni. Kedden reggel 9-től este fél 7-ig egyetemen voltam, úgyhogy volt este 8 óra mire hazaértem. Az órák legtöbbje nem győzött meg nagyon, hogy azokat a tárgyakat vegyem fel, így egy a bevezetés az antropológiába és egy a bevezetés a szociológiára esett a döntésem. Ez a két óra elég könnyűnek tűnik, főleg nekem, mert én az alapokat már mind ismerem (azaz ismernem kéne). Persze az eléggé ijesztő, hogy 4 „credit”-ért mennyi mindent várnak el tőlünk. A szociológiás órán a következő 3,5 hónapban öt tesztet fogunk írni, és két beadandót kell írnunk, méghozzá szigorúan egyetemi szintű angol nyelven (ami nekem nincs, úgyhogy vicces lesz). Az antropológia órára pedig minden órára beadandót kell írnunk és ebből is lesz legalább két teszt (egy kisebb és a szemeszter végi). És ezeket mindez csupán 4 „credit”-ért. Ja, igen és ugyebár minden a két óra kétszer van a héten. Szóval nem elég hogy japánom van heti ötször, azaz minden nap, és ki van adva nekünk, hogy napi két órát kell japánt gyakorolnunk (szavak tanulása, nyelvtan gyakorlása és természetesen az írásjelek gyakorlása), de még ezekre a másik órákra is ennyit várnak el tőlünk. Hát le vagyok döbbenve, hogy a cserediákokat ilyen durva órarenddel várják itt kint. A másik, meg hogy CSAK cserediákoknak van kétszer az órájuk minden héten. A sima egyetemistáknak itt egy tantárgyból csak egyszer van a héten órájuk. Bár én azért jöttem, hogy japánt tanulhassak, így az nem is zavar, hogy heti ötször van órám, viszont mivel nekem a másik két óra nem kell a szakomhoz, így nem is értem, miért stresszelik így le a cserediákokat. De hát mindegy, mondjuk azt, hogy a japánok munkamániások, meg micsoda szorgalmasak, és ezt ugyanígy elvárják a cserediákoktól is. Bár nem értem miért, hisz remélhetőleg nem akarnak belőlünk kicsi japánokat csinálni.
A másik dolog, amit nem furcsálltam, hanem megmosolyogtatott, az a könyvtárban volt. Christine-nel (azzal a nagyon csodálatos, jó fej és gyönyörűséges lánnyal- és még az illata is finom)*, óra után úgy döntöttünk, bemegyünk az egyetem könyvtárába megírni a japán házit. Ahogy felértünk az emeletre, ahol külön asztalok voltak, ahol csöndben nyugodtan tanulhat az ember, arra lettünk figyelmesek, hogy minden második diák fekszik az asztalon és alszik. Persze nem furcsálltam annyira a dolgot, hiszen mint a legtöbben tudjátok, a japánok mindenhol el tudnak aludni. Ez főleg leginkább a vonaton jellemző, de én már láttam éttermekben vagy kávézókban embereket az asztalon szunyókálni. Le is dokumentáltam ezt, mint ahogy láthatjátok az egyik képen.:) A másik kép, amin azok a finomságok vannak, az egyik pályaudvaron készült, méghozzá Shinjukuban, az egyik cukrászbolt előtt. Mint ahogy a képen nem csak ezek a csodás sütemények láthatóak, hanem hozzá az áruk is, így megértitek talán, hogy most nem vettem egyikből se. De valami nyálcsurgatóan finoman néznek ki. És a legrosszabb, hogy ez a bolt pont azon a részén van az állomáson, ahol nekem minden nap kétszer el kell mennem előtte. Sajnos úgy érzem, hogy nem leszek olyan erős, hogy ne vegyek majd néhanapján egy szeletet valamelyik süteményből, még ha az ára annyi is amennyi.
*Christine éppen benyitott hozzám ma, mikor írtam a blogomat és megkért említsem meg a blogomban, milyen nagyszerű személy is ő.
