For more pics/ Több képért:https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.659440787442844.1073741837.100001307850079&type=3
Sadly the previous days were really busy (mostly with studying), so I did not really have time to post a new entry but I’ll amend that now. The interesting events and sights of last week were the Japanese Toy Museum on Wednesday, the Maid Café on Friday, and Disney Sea on Sunday (this one will come as a separate entry, as it is a bit longer to describe).
On Wednesday after the university we walked to the Tokyo Toy Museum which is nearby. I would rather call this Museum the Playground museum as along with the exhibition they also had over 100 toys you could try out too. Most of the visitors were with their kids but it did not bother us at all, we tried the games and toys anyway. One of the most interesting toys was one that one of the employees started for us. It is a more than 200 years old doll, which after winding it up, started to go around with a cup in its hand if it arrived near someone it bowed its head. Then you had to take away the cup and it stopped. Then again if you gave it back the cup it went to another person. So we had a good time, checked out many traditional Japanese toys and tried them too.
On Friday after the university we went with a smaller group (3 guys, Christine and I) to Akihabara to a Maid Café. Andrew has already been to this place so he knew which girl to seek on the street (these Maids are standing outside on the main street of Akihabara and give pamphlets to people and invite them to the café). After we found our Maid, she took us to a narrow alley, where we went up to the 7th floor. There, several other Maids greeted us (Irasshaimase! Goshujin-sama, Oujo-sama!- Greetings, master, milady!), then they seated us in school benches until they told us the rules; you can’t just walk into a Maid Café. The first rule was that you can’t take any pictures of the place or the maids (or any employees). Then after they told us how the service will go, we took our places at a table and we got a personal maid called Ichigo, who had a sweet voice and was at our table immediately. I believe I do not have to express the costs of the place (1 hour began at 500 yen (plus VAT) then the menus 3000 yen (plus VAT)). I chose the food menu (a main dish, a snack, a drink and a dessert), the others chose the drinks menu (all you can drink for 1 hour). Before every drink or dish, we had to say a special saying and make some special gestures which “made our food and drinks even cuter”. When they brought my Omurice (omelet rice) Ichigo asked what I wanted for her to draw on my food with ketchup. I asked for a bear and before I started to eat I had to show and gesture all those things. (The others drank so much, I knew this “spell” by heart.) When Andrew was already at his 7th drink, one of the Maids did a dancing/singing performance, to which we even got tambourines to play on. Then it was time for taking pictures. Everyone got a headpiece (I chose cat ears) and a Maid to take pictures with. Luckily the Polaroid photos were included in the menu as we already left a fortune there. It was a great experience, funny and extra cute, but I do not know whether I want to return there sometime. If I’ll have some extra money later, which I doubt, then maybe I’ll try another Maid Café; until then, this will do.
More photos after the Hungarian part( Don't miss it!!)
Magyarul:
Sajnos az előző napok nagyon sűrűn teltek (leginkább tanulással), így nem nagyon tudtam blogot írni, de most gyors bepótolom. Ami érdekesebb volt a múlt héten, az a szerdai Japán játékmúzeum volt, a pénteki egyetem utáni Maid café Akihabara-ban és a vasárnapi Disneysea látogatás( ezutóbbi a következő blogban lesz, mivel kicsit hosszabb).
Szerdán egyetem után Christinnel elsétáltunk a Tokiói Játék múzeumba, ami nem messze található az egyetemtől. Ezt a múzeumot inkább nevezném Játékszoba-múzeumnak, ugyanis a kiállított játékok mellett volt több mint 100 játék, amit ki is lehetett próbálni. A látogatók nagyrészt kisgyerekek voltak szüleikkel, de ez nem nagyon zavart minket, mi is kipróbáltunk mindenféle játékot. A legérdekesebb mind közül az a robotbaba volt, amit az egyik ott dolgozó bácsi még el is indított nekünk. Ez egy több mint 200 éves játék-baba volt, amit ha felhúztak, elindult egy csészével a kezébe, és ha valakihez közelért meghajolt. Akkor el kellett venni a csészét a kezéből, mire megállt. Majd ha újra visszaadtuk a csészét neki, ment valaki máshoz. A lényeg, hogy jól éreztük magunkat, sok érdekes tradicionális játékot is megnézhettünk- kipróbálhattunk.
Pénteken egyetem után, egy kisebb csapattal a koleszunkból (3 fiú, Christine és én) elindultunk Akihabarába egy Maid caféba beülni (Maid-szolgálólány/cseléd). Andrew, az egyik srác már volt itt többször is, úgyhogy tudta, hogy melyik lányt kell az utcán keresni (ezek a Maid-ek, Akihabara főutcáján álldogálnak, a kávézó szórólapját adogatják és próbálják beinvitálni az embereket a saját kávézójukba). Miután megtaláltuk a Maid-ünket, elkísért minket egy szűk melléksikátorba, ahol a 7-ik emeletre mentünk fel. Ott több szobalány is mosolyogva üdvözölt minket (Irasshaimase! Goshujin-sama, Oujo-sama!- Üdvözöljük, Gazdám és Hölgyem!), majd leültettek iskolai padokba minket, amíg elmondták a szabályokat. Ugyanis egy Maid cafébe nem lehet csak úgy bemenni. A legelső, amire megkérnek minket, hogy ne csináljunk semmilyen fotót a helyről, vagy a szobalány-cselédekről (azaz semelyik alkalmazottról). Majd miután elmondták, hogy fog lemenni az egész kiszolgálás elfoglaltuk egy asztalnál a helyünket, majd kaptunk egy personal Maid-et (személyes szobalány/cseléd), Ichigo-t, aki mézédes hangon már ott is termett az asztalunknál mihelyst helyet foglaltunk. Hát gondolom, mondanom se kell, hogy az ára meg volt a helynek (az órabér 500 yennel (plusz áfa) kezdődött, majd a menünk mind 3000 yen (plusz áfa) voltak. Én az étel menüt (egy főétel, snack, egy ital és desszert) kértem, a többiek viszont az ital menüt (egy órán keresztül annyi italt fogyasztasz, amennyit bírsz) választották. Minden kihozott italnál el kellett mondanunk és mutogatnunk egy varázsszöveget, amitől „még finomabb és még cukibb” lett az italunk. Mikor kihozták az Omurice-omat (rizses omlett) megkérdezte Ichigo mit szeretnék, hogy rajzoljon ketchuppal az ételre. Egy mackót kértem, majd mielőtt nekikezdtem volna, még ehhez is el kellett mutogatni, mondani egy varázsszöveget (Komolyan a többiek annyit ittak, hogy a végére már kívülről fújtam a szöveget). Mikor Andrew már a 7ik italánál volt, az egyik Maid egy táncos énekes bemutatót adott elő, amihez kaptunk csörgődobokat, amikkel mi is beszállhattunk. Majd jött a fényképezkedés. Itt mindenki kiválaszthatott egy fejdíszt (enyém a cicás volt) és egy Maid-et, akivel szívesen fényképezkedne. A polaroid kép, amit kaptunk, az hála ég a menübe tartozott, mert így is már egy vagyont otthagytunk. Az biztos, hogy egy élmény volt, vicces volt és übercuki, de hogy még visszamennék-e azt nem tudom. Ha lesz még félretett pénzem, amit nem hiszek, akkor el tudom képzelni, hogy kipróbálnék egy másik Maid cafe-t is, de addig ezzel is beérem.
The video of the 200year-old japanese toy/ Egy videó a 200 éves japán játékról: https://www.facebook.com/photo.php?v=659886380731618&set=vb.100001307850079&type=3&theater
(^_^)
