There were some troubles with my pictures, so i posted the fotos on facebook, here is the link/ Akiknek nem jelennek meg a fotók, azok lessék meg a facebook albumomat!:
https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.637623502957906.1073741832.100001307850079&type=1
My second day in Tokyo was really busy so here's a longer post with pictures!
Második napom Tokióban elég sűrű volt, ezért ma egy hosszabb bejegyzés is következik, és ezúttal képekkel!
As I promised here are the pictures from yesterday:
Mint előzőleg ígértem, küldöm a képeket tegnapról:
This was the little shop, where we asked an old lady to help us/ Ez volt az a kis betérő, ahol megkérdeztük az öreg hölgyte tud-e segíteni
Momoko searching for DK house nerima dorm/ Momoko keresi a kollégiumomat
inside the metro/ csendélet a metrón
Ikebukuro
We had lunch in the restaurant on the left (yakitori)/ A balszélső étteremben ebédeltünk
Our lunch was reallly tasty/ És naggyon finom volt!
As I mentioned today was a little busier, Ryota, who I knew from Graz (same way as Momoko), took me to lots of places. He took me from Fujimidai station (where I live), then we went to Sophia university so that I would know the way there on Wednesday. First of all let me say that the metro lines and transfers are really complicated. Even Ryota had to continuosly check the different lines online to know which one to take, and when we had to ask an employee there(there are several on every station to inform passengers which line to take and where to transfer) even he had think it through. After about 45 minutes and 3 transfers (Fujimidai- Ikebukuro, Ikebukuro- Shinjuku, Shinjuku-Yotsuya), we arrived to Sophia university. After that we headed to Shinjuku to buy a mobile phone for me, but Ryota forgot that we need my passport too, so we were unable to buy one. Instead of this we went for a lunch to Odakyu- Manhattan Hills, where we ate at a Japanese restaurant. The view to below, to one of Shinjuku's main street was really interesting. Then we went to Harajuku, where we could see a lot of things related to japanese fashion. Lots of trendy and fashionista girls to see there on the streets in all kinds of interesting dresses and clothes. Since it is a tourist attraction as well, there were lots of foreigners too. The street is full of trendy clothes-, shoes- and bag shops, all with affordable prices. Almost every shop has a girl or guy standing in front of it with an advertisement board, who loudly tries to lure in people to buy something. At first this street seems to be really loud, but you get used to it after a while. I spotted some shops where later I would definitely like to look around and shop. From this street (Takeshita Street) we went to Kiddy Land. Those who like the different Japanese mascots, like mint Hello Kitty, Rilakkuma, Kuma-mon, etc. will love this shop, I sure did! And these only have one whole floor in the building, since there are separate floors for anime, Star Wars, Gundam, and characters from the Ghibli animes. I was more interested in the Rilakkuma merchandise which are hard to get in Europe. Here you can get everything from plushies, notebooks, cosmetics bags, to all kinds of figurines, cups, kitchen accesories, towels, t-shirts, and so on. On one of the pictures I will show what I got from there. I did not really wanted to leave Kiddy Land, but next we went to Akihabara, which was not planned in but Ryota met one of his acquaintances and we agreed to meet there later. It got dark as soon as we arrived there, which I did no really liked as I could not see much and had to think about the fact that will have to go home alone somehow. So we made a quick tour in Akihabara, in the "otaku" street , then I said goodbye to Ryota. The way back home was not really pleasant as on the second stop a weird old guy got in, who started to gently slap the people who were sitting so that they would give up their seats, and when he got to me he got scared seeing I was a foreigner. Then he started to shout „gaijin, gaijin!” (which means foreigner but in a very rude way), then started pointing at me and stood right in front of me for three stations. Of course the whole wagon was looking at me as I was the only foreigner looking person there. I just held onto my bags and tried not to look scared. Then at Ikeburo I had to get off and realized that Ryota forgot to tell me which direction my train goes. I knew the line but not the direction. I spent 10 minutes between 5 railways to ask someone but everyone was in a hurry to get to their trains. When I gave up a lady came to me asked whether she she could help me. Then almost in tears and afraid that I will not get home today, I asked her in Japanese how I can get to Fujimidai station. She came with me and showed as she was going that way too. So I arrived home at 20:30 tired but with lots of experiences.
I am extremely happy to have so many experiences in one of the coolest cities in the world, but I have to admit that yesterday before sleeping I was really depressed. I could only think about whether this was a good decision, as I do not know the language that much; yeah I can ask simple things and I will not starve or anything. But I realised I can only count on myself in the next 4 and a half months. I realised I cannot travel home twice a month to see my parents/family, I will not be able to see my love, not even our little dog. I was having second thoughts about enduring this long time and enjoying my stay here. But today I saw and eperienced so many things, that I feel that I am grown up enough to deal with all of these and get through all of it, even if I have to cry a little because I do not know which train to take home. So thanks from everybody telling me I'm resourceful and badass, but now you see it took me 10 minutes to ask someone for directions. In the following days I might not write a new post for this blog or if I will it will not be this long. I hope you were not that bored with this reading, please enjoy the pictures. The pictures come after the hungarian post.
Magyar bejegyzés:
Ahogy már említettem sűrűbb volt a mai nap kicsit, Ryota, akit szintén Grázból ismerek, mint ahogy Momokot is, sok helyre elvitt. Ryota, Fujimidai (ahol lakom) állomásról hozott el, majd elmentünk a Sophia egyetemig, hogy tudjam az utat szerdán. Először is azt kell, hogy mondjam, hogy rettenetesen komplikáltak a metróvonalak és átszállások. A vicces hogy még Ryotának is folyamatosan a neten le kellett csekkolni a különböző vonalakat, hogy merre kell mennünk, és mikor az egyik alkalmazottat megkérdeztük (minden állomáson van több is, pont ezért, hogy ha nem ismeri ki magát az ember, meg tudja kérdezni, hova kell menni, és hol kell átszállni), még neki is el kellett gondolkodnia, hogy most melyik vonalra is szálljunk fel. Kb. 45 perces út után (3szori átszállással: Fujimidai- Ikebukuro, Ikebukuro- Shinjuku, Shinjuku-Yotsuya), megérkeztünk a Sophia egyetemhez. Ezek után visszamentünk Shinjukuba mobiltelefont venni, de sajnos Ryota elfelejtette, hogy kell az útlevelem, így ezt nem sikerült elrendezni. Helyette inkább elmentünk Odakyu- Manhattan Hills-be, ahol ebédeltünk egy japán étteremben, a kilátás lentre nagyon érdekes volt Shinjuku egyik főútjára. Majd mentünk tovább Harajuku-ba, ahol megismerkedhetünk a japán divattal. Sok divatos japán lányokat lát az ember egyre érdekesebb szerelésekben az utcán. Mivel ez egy turisztikai látványosság, így sok külföldit is látni. Az utca tele van divatosabbnál divatosabb ruha- cipő és táskaboltokkal, elérhető árokon. Majdnem minden bolt előtt egy reklámtáblával álló lány esetleg fiú hívja fel hangosan az előttük elsétálókkal, hogy térjenek be a boltba, vegyenek valamit. Az utca így elsőre elég hangosnak tűnik, de egy idő után az ember megszokja, úgy körülbelül az utca felénél. Kinéztem magamnak egypár boltot, ahova majd mindenképpen be szeretnék menni körbe nézni, vásárolgatni. Ebből az utcából, aminek a neve amúgy Takeshita Street, mentünk tovább Kiddy land-be. Aki szereti a különböző japán mascot-okat, mint hello kitty, rilakkuma, kuma-mon ésatöbbi, az imádni fogja a boltot, mint ahogy én is. Ja, igen és ezek még csak egy emeletet foglalnak el, ugyanis van külön animés, Star wars-os, Gundom, a Ghibli animékből amik külön-külön emeleteken találhatóak. Hát engem leginkább Rilakkuma érdekelt, amit Európában még nem nagyon lehet beszerezni. És itt kapható a plüssön, noteszeken, neszesszeres dobozon keresztül a különféle figurákig, poharak, mindenféle konyhai kiegészítőkön a törölközőig és pólókig minden. Az egyik képen majd ismertetem én miket szereztem be.
Kiddy land-et nehezen hagytam el, de ezek után mentünk Akihabarába, ami nem volt betervezve, de Ryota találkozott egy régi ismerőssel, akivel ott beszéltünk meg egy későbbi találkozót. Akihabarába érve már besötétedett, amit én nem fogadtam nagy kedvvel, hisz így nem olyan sokat lát az ember, meg arra is kellett gondolnom, hogy egyedül kell valahogy még hazaérnem. Így tettünk egy gyors kört Akihabarában, az „otaku” utcában :D, majd elbúcsúztam Ryotától. A hazafelé út nem tűnt biztatónak, ugyanis a második megállónál felszállt egy fura bácsi, aki az ülőket elkezdte finoman pofozgatni, hogy álljanak fel neki, és mire hozzám ért, megijedt látva hogy külföldi vagyok. Erre elkezdett kiabálni, hogy „gaijin, gaijin!” („külföldi” nem éppen a legilledelmesebb kifejezéssel), majd mutogatott rám és ott állt közvetlenül előttem vagy 3 megállóig. Na persze az egész szerelvény engem bámult, hisz én voltam az egyedüli külföldinek kinéző személy. Én meg csak nagyon szorosan magamhoz szorítottam a táskáimat és próbáltam nem ijedtnek tűnni. Majd Ikebukurónál kiszálltam, ahol rá kellett jönnöm, hogy Ryota elfelejtette megmondani, melyik irányba megy a vonatom. A vonalat tudtam, de az irányt nem. Így körülbelül 10 percig álltam 5 vágány között, hogy valakit meg tudjak kérdezni, de az összes ember annyira szedte a lábát, mindenki sietett elérni a saját vonatát. Majd mikor már feladtam a reményt oda jött egy idősebb hölgy hozzám és megkérdezte tud-e segíteni. Erre én már majdnem a sírás közepette és a tudattal ma már nem jutok haza, megkérdeztem tőle japánul, hogy hogyan tudok a Fujimidai állomásra érni. Jött velem és megmutatta még fel is szállt, mert kiderült ő is abban az irányba megy. Így este fél 9re fáradtan, de sok érdekes élménnyel hazatértem.
Én rettenetesen boldog vagyok, hogy ennyi élményben lehet részem, a világ egyik legmenőbb és legnagyobb városában, de be kell, hogy valljam tegnap este lefekvés előtt nagyon depressziós voltam. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez jó döntés volt-e, hisz a nyelvet nem ismerem annyira jól, persze alap dolgokat meg tudok kérdezni, éhen halni nem fogok, meg ilyenek. Viszont rájöttem, hogy 4,5 hónapig most magamra vagyok teljesen utalva minden téren. Rájöttem, hogy nem utazhatok haza 1-2x egy hónapban a szüleimhez/családomhoz, nem láthatom a szerelmemet, és még a kutyusunkat se. Eléggé olyan érzések kerítettek hatalomba, hogy nem vagyok benne biztos, hogy én ezt a hosszú időt kibírom, és hogy élvezni fogom az itt tartózkodásomat. De ma annyi mindent láttam és megismertem, hogy úgy érzem, vagyok annyira felnőtt, hogy igenis a talpamra álljak és végigcsináljam az egészet, még ha már attól is néha elsírom magam, hogy nem tudom melyik vonat visz engem haza. Szóval nagyon kedves mindenkitől, hogy azt gondolja, én tökre belevaló csaj meg talpraesett vagyok meg minden, de látjátok 10 percig alig bírtam megszólítani valakit, hogy segítsen hazajutni.
Lehet, hogy a következő napokban egyelőre nem fogok írni új bejegyzést a blogomba, vagy ha igen, nem lesz ilyen hosszú. Azért remélem nem untátok nagyon az olvasást, vigasztaljon titeket hogy sok képet töltöttem fel!:D
Sophia university/ Sophia egyetem
Shinjuku
from Odakyu- Manhattan Hills/ az étteremből a kilátás
our lunch/ az ebédünk
Harajuku- Takeshita street
Kiddy Land
Rilakkuma everywhere/ Rilakkuma mindenhol
Even on the elevator/ Még a liften is
Harajuku
Harajuku station/ Harajuku állomás
Akihabara
Akihabara
Rilakkuma goodies/ Rilakkuma beszerzett cuccok (^_^)
