Virag Goes To Japan

For more pictures, see my facebook album/ Több fotóért kattints a facebook albumomra:

https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.637623502957906.1073741832.100001307850079&type=1

I promised I will write about the evening after the first day at the university. As I have already written, a larger group went to a nomikai (which is a sort of getting to know each other party). I was looking for my dorm group, who were already gone, so I decided to go with Alex and Olivia to this nomikai. Not that I really wanted to go, I had a long day and I was really tired, but I did not want to go home alone in the dark. Several Japanese students escorted our group to Shinjuku. There we went to a street where we passed lots of host clubs. The clubs on the other side of the street were recognizable as all of them had 2-3 ikemen, good looking young Japanese men, standing in front of the club. They wore suits and had cool hairstyles. One of these hosts tried to talk to one of our Japanese guide girls, but she just passed him by smiling, and I was like wow… this is like in the mangas I have read!!! So after the hos clubs we arrived to a corner where in groups of six we took a lift to a ninja themed pub. There were shurikens and ninja themed stuff on the walls and at the entrance. I did not know what to expect, but the room they lead us to was really boring, with chairs and tables. I was not hungry as I have eaten at the reception, so I thought I drink some orange juice and that’s all. But as soon as I sat down, the Japanese students started to go round to collect at least 2000 yens from everyone, saying that the waiters will arrive shortly with large pitchers of beer and other alcoholic beverages. Here I realized I would not get away with only spending 200 yens, so with Alex we said goodbye and went home. I thought I spent 20,000 yens on my 3 months seasonal ticket, so I did not want to leave 3 days’ worth of food money in a pub where I will probably not drink or eat at all. Besides, I was extremely tired and I’m sure there will be other occasions to hang out with these people. Together with Alex we the station after 2-3 rounds and got home without any problems.

Tonight, on Thursday, the five of us went to Nerima, which is 2 stations from our dorm, to have dinner. As none of us was in the restaurant district, we chose a street randomly which had a sign oishii (delicious), and there we went to a Ramen restaurant. Ordering the food was kind of problematic, as the waiter did not speak English at all, but we managed to order food for all of us. I chose nameko ramen which is a type of ramen with mushroom, Charlotte and Alejandra ordered soba. After one and a half hour of talking we went home, but first I had to go the restroom, where for my surprise, the restroom was a traditional one. I had not much choice so I squatted on the raised platform and did what I had to. Arriving back to the others I told them it is a traditional toilet, and the other girls decided they will rather wait until we get home. On the way back Alejandra and I searched through the konbini’s (which are small 24/7 convenience stores) for sweets.

With one of our helpers I met today, Risa, we agreed that she’ll take me to the Hungarian embassy on Friday, so that I would know the way there on Sunday, where I can cast my vote for the elections. If we have time, maybe we can buy a mobile phone for me too. Oh yes and on Friday, we will receive the results of the placement test, I will learn which courses I will have. The rest I will tell on Saturday.

At the Ramen shop/ A ramen étteremben

Nameko Ramen

Magyarul:

Ígértem még megírom milyen volt az estém az első egyetemi nap után. Mint már meséltem a fogadás után, egy nagyobb csoport elindult nomikai-ra, azaz egyet beülni valahova, továbbismerkedni. Én igazából a kollégiumos csoportomat kerestem, akik közben már eltűntek, így úgy döntöttem Alexszal és Oliviával tartok erre a nomikai-ra. Bár kedvem már nem sok volt hozzá, mert a nap elég hosszú volt és fáradt voltam, de egyedül mégsem akartam megint este a sötétben hazautazni. Több japán egyetemista kísérte a csoportunkat Shinjukuig. Itt betértünk az egyik utcába, ahol több Host club mellett is elmentünk. Ezt onnan lehet tudni, hogy az utca másik oldalán minden club előtt 2-3 ikemen-ek (azaz jóképű japán fiatal férfiak) álltak. Mindegyikük öltönyben feszített, frizurájuk tökéletesen megcsinálva. Egyik japán lány kísérőnket közvetlen mellettem kezdte el az egyik ilyen host szólongatni, mire a lány csak mosolyogva tovább ment, én meg csak így húúú…ez tényleg olyan mint a mangákban!! Szóval a host clubok mellett elhaladva odaértünk egy sarokhoz, ahol 6osával beszálltunk valami liftbe, ami felvitt minket egy ninja témájú pub-ba. A falakon shurikenek és mindeféle ilyen ninja felszerelések voltak a bejáratnál. Nem tudtam mi vár ránk, de a helyiség ahova bekísértek minket elég semmilyen volt, asztalokkal és székekkel. Éhes nem voltam hiszen ettem eleget a fogadáson, így csak gondoltam iszok egy pohár narancslét vagy valamit. Viszont ahogy leültem, a japán egyetemisták elkezdtek körbe menni mindenkitől minimum 2000 yent beszedni étel és ital pénznek, hisz pillanatokon belül megérkeztek a pincérek több óriási korsó sörrel és egyéb alkohollal. Én itt jöttem rá, hogy valószínűleg ezt nem uszom meg 300 yennel, így Alexszal elbúcsúztunk és elindultunk hazafelé. Úgy gondoltam a mai nap kiadtam 20,000 yent a 3havi bérletemre, így nem akartam még 3 napi kaja pénzt is otthagyni egy pub-ban ahol valószínűleg nem fogok semmit fogyasztani. Ezen kívül rettenetesen fáradt voltam, de biztos vagyok benne, hogy még lesz lehetőség egy újabb ilyen kiruccanásra ezekkel az emberekkel. Alexszal az állomást 2-3 kör után végre megtaláltuk és problémamentesen hazautaztunk.

Ma este, azaz csütörtökön pedig elmentünk öten Nerima-ba, ami két állomásra van a koleszunktól, vacsorázni. Mivel még egyikünk se volt az éttermes negyedben így találomra bementünk egy utcába amire az volt felírva hogy oishii(finom), majd itt egy Ramen étterembe mentünk. A rendelés kicsit nehezen ment, mivel a pincér nem tudott angolul, de megoldottuk, hogy mindegyikünk kapjon valamit. Én nameko ramen-t, azaz egyfajta gombás rament ettem, Alex és Christine is rament rendelt, Charlotte és Alejandra pedig soba-t ettek. Egy jó másfél órás kellemes bezsélgetés után hazaindultunk. Előtte viszont én még betértem a mellékhelyiségbe, ahol nem kis csodálkozásomra egy tradicionális japán WC-vel találtam szembe magam. Viszont nem rémültem meg, felálltam a magasított részre leguggoltam és tettem a dolgomat. Visszatérve a többiekkel közöltem hogy tradicionális WC van, mire a többi lány ezt már nem vállalta be. Hazafelé úton Alejandra és én viszont még végigmentünk a konbini-ken( egyfajta 24 órás kis bolt) édességek után keresgélve.

Risaval, az egyik segítővel akit ma ismertem meg, megbeszéltem, hogy elvisz engem pénteken a magyar nagykövetségre, hogy vasárnap tudjam az odautat majd a választáshoz. Ha lesz elég idő, talán tudunk még mobilt is venni nekem ezután. Ó igen és pénteken kapjuk meg a japán felmérő teszt eredményét, szóval eldől milyen kurzusokra fogok járni majd. A többit majd elmesélem szombaton!:)

For those, who can't see the pictures here, just click on my facebook album/ Akiknek nem jönnek itt be a képek, klikkeljetek a facebookos albumomra:

https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.637623502957906.1073741832.100001307850079&type=1

The morning trip to the university was not as successful as our guide, Ben, planned. Our small group left at 8 in the morning but at the end of the street, we met Charlotte who was exiting the supermarket, and decided she’ll not go back to the dorm for her bag, since Ben did not want to turn back. But Charlotte forgot that together with Olivia they wanted to go to the university later. So the first girl we left in the dorm. The second girl, Tsumika, was lost while switching trains, as Ben counted our numbers. At 9:15 we were already at Sophia University, where we queued for orientation. Meanwhile my trip to the toilet ended with a new experience. I don’t know how it is in the men’s toilet, but in the ladies’ if you sit in the seat, a loud flushing sound is emitted from the speakers next to me, so that other’s would not hear what is really happening. After this weird experience I sat in for orientation. I sat next to a Mexican guy, named Victor and we talked a little. He was really funny and he promised if he makes a Mexican party, he will invite me. So be it, muchachos! After the orientation we met some important persons, mentors, helpers, who will be responsible for us at the University. We got four girls who were really nice and casual with us. They took us for lunch to the canteen at the campus, where I ate Curry rice with croquettes (320). I am really happy that there’s this opportunity to eat at the canteen, since it is really worth the money. You can choose from different foods (5 types) and 2 types of menus (A, B), and it is cheaper to buy food than to prepare it. After the lunch the girls took us to the room where we wrote our Japanese placement tests. My friends who already did these tests (Berenike and Gernot) told me to take the Regular Japanese course, not the Intensive one. The test however was still hard for me. From the kanjis I knew all from Part 1, but from Part 2 and 3 I knew nothing. With the grammar part, it was the same. At the end there was a text with 3 surveying questions, from which I think I answered the first well, but the second and third questions I did not even understand. So after the test I felt a little down-hearted, and I decided to buy my 3 month season ticket at the station. As you can guess, this was not that easy. At the ticket office there are employees who help the people with the ticket machines, for which I was really glad, since I did not know how this works. An old man in railroad uniform and hat, came to help me and I told him that I want to buy a seasonal student ticket for 3 months, and I showed him my Japanese Student card. He began the process and when he arrived to the part where he needed my mobile number, I told him that I don’t have one yet as I recently arrived to the country and I wasn’t able to buy one. Then he was really puzzled, how this should be done then, and I told him, without a mobile number, then. After ten minutes of going in and out of his office he decided I get my ticket, but I have to promise that if I get a Japanese mobile number I have to come back to this ticket office and give my mobile number. Oookay!!!

This post is beginning to be long, so I’ll try to summarize the next things. After all of this, we had a reception at 17. Here the principal gave a motivational speech in really funny engrishu, which not all of us understood (including myself), but he got applauded anyway. Then came the long waited food and drinks. There was sushi, cakes, cookies, all kind of fried things, I craved for fruits. So I assaulted the fruit stands while others went for sushi plates. They might not have seen the price of fruit here in Japan yet. Meanwhile there was an Aikido presentation, and then 5 cute Japanese students danced the Para-Para dance for us. After the programs there was 45 minutes to get to know other foreign students, so suddenly came a couple of American guys interested in my nationality. I met a Spanish girl, lots of Americans (out of 440 foreign students around 89% are American) and some really nice Japanese girls. Then at 18:30 the reception ended. There were groups who went for a drink somewhere (probably alcohol), but there were some like me, who were tired after learning all the names and faces, and went home. Okay I did not go home immediately, but I’ll tell you this tomorrow.

Way to Sophia/ út az egyetemig

Sophia University

Sophia University

Magyarul:

A reggeli indulás az egyetemre nem olyan sikeresen indult, mint ahogy a kísérőnk, Ben, tervezte. Kisebb csapatunk reggel 8 órai indulása után, az utca végén épp a szupermarketből kilépő Charlotte, úgy döntött nem megy vissza a kollégiumba táskájáért, hanem inkább velünk tart az egyetemre, mivel Bennek esze ágában sem volt visszafordulni. Charlotte azonban elfelejtette, hogy Oliviával indultak volna el később az egyetemre ketten. Így az első lányt már otthon elhagytuk. A második lányt, Tsumikát sikeresen pedig a csatlakozásnál vesztettünk el, mikor Ben újfent nem ellenőrizte a létszámunkat. 9:15 már Sophia egyetemen voltunk, ahol beálltunk a sorba az orientációra. Közben én elmentem egyet a mellékhelyiségre, ami újjabb élménnyel zárult. Nem tudom, hogy a férfi Wc-ben is így van-e, de a lány Wc-kben, ha az ember ráül az ülőkére, abból a kabinból hangos „csurgás”(flushing sounds) hang jön ki a közvetlen mellettem levő hangszóróból, így ezzel megakadályozza hogy a többiek a mellékhelyiségbe hallják, hogy milyen hangokat ad ki nemesebb felem. Ezután a bizarr dolog után beültem a terembe, ahol a tájékoztatót tartották. Egy mexikói srác mellé, Victor mellé ültem, akivel jól elbeszélgettünk. Nagyon vicces srác, ígérte, hogy ha majd csinál egy mexikói partit, majd meghív. Úgy legyen, különben kapsz muchachos! A tájékoztató után, ahol megismertünk egypár fontosabb személyt, akik felelősek értünk az egyetemen, megismerkedtünk a mentorainkkal, segítőinkkel. Négy lányt kaptunk, akik nagyon kedvesek és közvetlenek voltak velünk. Elvittek minket a campus-ra a menzára ebédelni, ahol én Currys rizst ettem krokettel(320 yen). Azt kell hogy mondjam, rettenetesen örülök neki, hogy a menzán van lehetőség ebédelni, ugyanis nagyon megéri. Különböző ételekből (körülbelül 5 féle) és kétféle menü szettből (A, B) lehet választani, és ami az árát illeti pedig sokkal jobban megéri kész ételt venni, minthogy magától főzzön az ember. Az ebéd után a lányok még elkísértek minket a teremhez ahol a japán felmérő tesztet írtuk. Barátaim, akik ugyanezt a tesztet már megírták egyszer, Berenike és Gernot, azt ajánlották hogy a Regular japán kurzusokat vegyem és ne az intenzívet. Viszont a teszt így is úgy is rettenetesen nehéz volt nekem. A kanjiknál (írásjeleknél) tudtam a Part 1 ből az összeset, de a Part 2ből és Part 3ból már semmit. A nyelvtani részeknél hasonló volt a tudásom. A végén még jött egy írás felmérő 3 kérdéssel, amiből az elsőre, szerintem még elég jól válaszoltam a másodikra már nem annyira a harmadik kérdést meg nem is értettem. Szóóóval, a teszt után eléggé lehangoltnak éreztem magam, így úgy döntöttem, inkább elmegyek megveszem a 3havi bérletemet az állomáson. Nos, mint gondolhatjátok ez se ment problémamentesen. A jegyirodában vannak alkallmazottak, akik azért vannak az automatáknál, hogy mint az ilyen kis bénáknak mint én segítsenek, aminek persze nagyon örültem, hisz fogalmam sem volt hogyan is megy ez. Egy öreg úr, vasúti kalapban és uniformisban jött oda hozzám segíteni, mire én közöltem vele, hogy szeretnék egy háromhavi bérletet diák kedvezménnyel, amire felmutattam a japán diákigazolványomat. A bácsi el is kezdte csinálni a dolgokat, mire a telefonszámom után kérdezett. Mondtam neki, hogy még nincs japán, mert nemrég jöttem és még nem tudtam venni. Hát erre elkezdtett ide meg oda hümmögni, hogy hát ezt így akkor hogyan cisnáljuk, mire én mondtam neki, hogy telefonszám nélkül. Tíz perces nagy sóhajtozás és irodába ki be mászkálás után végre úgy döntött, még is csak megkapom a bérletemet, de meg kell ígérnem, hogy ha lesz japán telefonszámom, visszajövök ugyanebbe a jegyirodába és elmondom a telefonszámomat. OKÉÉÉ!!!

Fú kezd hosszú lenni ez a bejegyzés, úgyhogy rövidre fogom. Ezek után volt még egy állófogadás az egyetemen 5 órakor. Itt az igazgató egy rövidebb motivációs szöveget mondott el nagyon vicces engrishu-ben, amit velem együtt nem sokan értettek, de természetesen azért kapott egy tapsot. Majd következett a várva várt étel és ital fogyasztás. Volt sushi, sütemény, mindenféle rántott dolog, de nekem leginkább a gyümölcsre fájt a fogam. Így én a gyümölcstálat rohamoztam meg, míg a többiek a húsos és sushis tálakat. Ők valószínüleg még nem látták a gyümölcs árakat itt japánban. A nagy ételfogyasztás közben tartottak egy Aikido bemutatót, majd 5 nagyon cuki japán egyetemista Para-Para táncolt nekünk. A programok után volt még 45 perc másokat is megismerni a cserediákok között, így volt hogy hirtelen elém pattant egypár amerikai srác nagy érdeklődően a nemzetiségemre. Megismerkedtem egy spanyol lánnyal, nagyon sok amerikaival( hisz a 440 cserediákból szerintem 89 % az USA ból való) és egypár japán nagyon de nagyon kedves lánykával. Majd fél 7kor vége volt a fogadásnak. Voltak csoportok akik még elmentek egyet beülni inni valamit, leginkább alhoholt, de voltak akiket már eléggé lefárasztott a sok név és arc megjegyzése a nap során, mint ahogy engem, így haza indultam. Najó igazából nem mentem haza először, de ezt majd holnap elmesélem mi volt.:)

Reception / A külföldi diákok fogadása

Aikido

Para-para dance/ Para-para táncosok

Shinjuku at night/ Shinjuku éjszaka

Pachinko

First of all I give you the link to my Facebook profile, where I will upload all the pictures, so those who experienced issues with the blog, can watch them too!

Először is megadom a linket a facebook oldalamhoz, ahova a képeket feltöltöm, így akinek nem jönnek be a blogon, azok ott megnézhetik!

https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.637623502957906.1073741832.100001307850079&type=1

Tomorrow I’ll go to the university for orientation, where all the newcomer students get information about everything, get a mentor, and I’ll have my Japanese placement test as well. But when you will be reading this, I’m already finished with the test, but of course, all good wishes are accepted, since I do not know the result yet.

my room / a szobám

Yesterday was quite boring, I went for a walk in one of my new shoes, but after 40 minutes they gave me blisters so I had to turn back. I went to a shop to get something to eat other than cereals. The first thing I noticed was that bread is not really popular with the Japanese. After five rounds in the shop I found a small shelf where they keep THE ONLY TYPE of bread, in only one kind of package, containing 8 loaves and costs 260 yen (€ 1,8; 560 Ft). Of course they have other types of bread but only in bakery shops, not in regular shops or supermarkets; and all of these are very expensive. I bought one now, but I doubt I’ll buy them regularly. In the mean time I got to know some of the foreign students who have been here longer (1-2 years). They were really friendly and told me that if I have any questions or problems, I can turn to them.

really expensive bread/ A nagyon drága kenyér

Today the other foreign students started to move in, I got to know 3 girls from them, Charlotte from Canada, Vancouver; Olivia from Australia; and Tsumika from New York (I hope I got the name right). With them we went to Ichigaya to a shrine, where they have celebrated the Hanami festival. Parker was our guide from the dorm. He could not get us into one group, because as soon as we arrived to the shrine, everyone started to take pictures furiously. There were lots of people, especially around the food stalls, since many of them could only attend the festival after work, in the evening. There were all kinds of delicious foods, and we tried some of them. I ate Yakitori which is chicken meat skewered and roasted on a grill. Some of us tried Takoyaki which is octopus in some kind of a soft pasta, with sauce and mayonnaise. I had some shaved ice too, which I could not eat because it was a little too much and too cold for it yet. Then after some more photos and looking around, we went back to the dorm. There we agreed with the girls to leave together to the university tomorrow morning, maybe it would be easier for us to find the way there. We will leave at 8 of course, so that we would arrive at 10 definitely, even if we would get lost on the way.

Sakura trees

Magyarul:

Holnap megyek az egyetemre az orientációra (hogy mondják ezt magyarul?), ahol minden kezdő külföldi egyetemistának tájékoztatást adnak mindenről, mindenki kap egy mentort, egy segítőt, maga mellé és mindemellett holnap lesz a japán felmérő tesztem is. De mire ti ezt már olvassátok, már átestem a teszten, de azért természetesen elfogadok mindenféle jókivánságot is, hisz a teszt eredményét még nem tudom.

Ichigaya

Hanami festival/ Cseresznyevirágzás ünnepe

Tegnapi napom elég unalmasan telt, egy kis sétára azért motivált voltam, így elmentem új cipőbe felmérni a terepet, de jó 40 perces séta után visszafordultam, mert feltört a sarkam. A boltba még azért beugrottam, hogy tudjak valami normálisat is enni a müzlin kívül. Az első szembetűnő dolog, hogy a japánoknál a kenyér nem valami divatos dolog. Először is 5 kör után a szupermarketben találtam rá egy nagyon pici sorrészletre ahol a kenyereket, azaz „A kenyeret” tartják. Ugyanis többféle nincs, csak egyfajta, a toast kenyér, amiből csak egy kiszerelés van, 8 szelettel, és 260 yenbe kerül (€ 1,8; 560 Ft). Persze van többféle pékáru is, de nem a normális boltban, vagy szupermarketben. A pékáruk mind, külön pékáru boltokban találhatók, ahol az árakat szerintem nem kell ismertetnem, a sima kenyér ára után. Rettenetesen drágák. Most vettem, de nem hiszem hogy heti rendszerességgel fogok. Közben a kollégiumban megismerkedtem egypár külföldi egyetemistával, akik már régebb óta vannak itt (fél éve, 1-2 éve). Nagyon kedvesek velem, mondták bármi kérdésem, gondom van, forduljak csak hozzájuk.

Hanami

A mai napon pedig már elkezdtek a többi külföldi diákok is beköltözni, akik közül 3 lányt meg is ismertem, Charlotte-ot(Kanadából, Vancouver), Olivia-t(Ausztráliából) és ha jól írom Tsumika-t(New York-ból). Velük este elmentünk egyet Ichigaya-ba egy templomhoz, ahol a Hanami fesztivált ünnepelték. Parker volt a kísérőnk a koleszből. A templomhoz érve, mindegyikünk elkezdett nagy hévvel fotózgatni, Parker nem bírt minket egy csoportba terelni. Mondanom se kell, nagyon nagy volt a tömeg az ételes standoknál, hisz a legtöbb dolgozó a munka után, este, tud csak elmenni a Hanamit ünnepelni. Mindenféle ínycsiklandó ételek voltak mindenhol, természetesen nem hagytuk ki, hogy ne együnk valamit, én Yakitorit ettem, ez egy csirkehúsos saslik grillen sütve. Persze volt köztünk aki kipróbálta a Takoyakit (polip, vagymi, puhább tésztában megsütve és szósszal meg majonézzel meghintve). Én még vettem magamnak egy jégkását is, amit végül nem tudtam megenni, mert kissé sok is volt, meg még kicsit hideg is volt hozzá. Majd a nézelődés és fényképezgetés után hazaindultunk. A kollégiumba érve még megbezséltük a lányokkal, hogy holnap együtt indulunk el az egyetemre, így talán könnyebb lesz odatalálni. Persze reggel 8kor elindulunk már, hogy 10-re odaérjünk, így esetleg még az is belefér az időbe ha elveszünk valahol.

shaved ice with strawberry/ epres jégkása

There were some troubles with my pictures, so i posted the fotos on facebook, here is the link/ Akiknek nem jelennek meg a fotók, azok lessék meg a facebook albumomat!:

https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.637623502957906.1073741832.100001307850079&type=1

My second day in Tokyo was really busy so here's a longer post with pictures!

Második napom Tokióban elég sűrű volt, ezért ma egy hosszabb bejegyzés is következik, és ezúttal képekkel!

As I promised here are the pictures from yesterday:

Mint előzőleg ígértem, küldöm a képeket tegnapról: 

This was the little shop, where we asked an old lady to help us/ Ez volt az a kis betérő, ahol megkérdeztük az öreg hölgyte tud-e segíteni

Momoko searching for DK house nerima dorm/ Momoko keresi a kollégiumomat

inside the metro/ csendélet a metrón

Ikebukuro

We had lunch in the restaurant on the left (yakitori)/ A balszélső étteremben ebédeltünk

Our lunch was reallly tasty/ És naggyon finom volt!

As I mentioned today was a little busier, Ryota, who I knew from Graz (same way as Momoko), took me to lots of places. He took me from Fujimidai station (where I live), then we went to Sophia university so that I would know the way there on Wednesday. First of all let me say that the metro lines and transfers are really complicated. Even Ryota had to continuosly check the different lines online to know which one to take, and when we had to ask an employee there(there are several on every station to inform passengers which line to take and where to transfer) even he had think it through. After about 45 minutes and 3 transfers (Fujimidai- Ikebukuro, Ikebukuro- Shinjuku, Shinjuku-Yotsuya), we arrived to Sophia university. After that we headed to Shinjuku to buy a mobile phone for me, but Ryota forgot that we need my passport too, so we were unable to buy one. Instead of this we went for a lunch to Odakyu- Manhattan Hills, where we ate at a Japanese restaurant. The view to below, to one of Shinjuku's main street was really interesting. Then we went to Harajuku, where we could see a lot of things related to japanese fashion. Lots of trendy and fashionista girls to see there on the streets in all kinds of interesting dresses and clothes. Since it is a tourist attraction as well, there were lots of foreigners too. The street is full of trendy clothes-, shoes- and bag shops, all with affordable prices. Almost every shop has a girl or guy standing in front of it with an advertisement board, who loudly tries to lure in people to buy something. At first this street seems to be really loud, but you get used to it after a while. I spotted some shops where later I would definitely like to look around and shop. From this street (Takeshita Street) we went to Kiddy Land. Those who like the different Japanese mascots, like mint Hello Kitty, Rilakkuma, Kuma-mon, etc. will love this shop, I sure did! And these only have one whole floor in the building, since there are separate floors for anime, Star Wars, Gundam, and characters from the Ghibli animes. I was more interested in the Rilakkuma merchandise which are hard to get in Europe. Here you can get everything from plushies, notebooks, cosmetics bags, to all kinds of figurines, cups, kitchen accesories, towels, t-shirts, and so on. On one of the pictures I will show what I got from there. I did not really wanted to leave Kiddy Land, but next we went to Akihabara, which was not planned in but Ryota met one of his acquaintances and we agreed to meet there later. It got dark as soon as we arrived there, which I did no really liked as I could not see much and had to think about the fact that will have to go home alone somehow. So we made a quick tour in Akihabara, in the "otaku" street , then I said goodbye to Ryota. The way back home was not really pleasant as on the second stop a weird old guy got in, who started to gently slap the people who were sitting so that they would give up their seats, and when he got to me he got scared seeing I was a foreigner. Then he started to shout „gaijin, gaijin!” (which means foreigner but in a very rude way), then started pointing at me and stood right in front of me for three stations. Of course the whole wagon was looking at me as I was the only foreigner looking person there. I just held onto my bags and tried not to look scared. Then at Ikeburo I had to get off and realized that Ryota forgot to tell me which direction my train goes. I knew the line but not the direction. I spent 10 minutes between 5 railways to ask someone but everyone was in a hurry to get to their trains. When I gave up a lady came to me asked whether she she could help me. Then almost in tears and afraid that I will not get home today, I asked her in Japanese how I can get to Fujimidai station. She came with me and showed as she was going that way too. So I arrived home at 20:30 tired but with lots of experiences.

I am extremely happy to have so many experiences in one of the coolest cities in the world, but I have to admit that yesterday before sleeping I was really depressed. I could only think about whether this was a good decision, as I do not know the language that much; yeah I can ask simple things and I will not starve or anything. But I realised I can only count on myself in the next 4 and a half months. I realised I cannot travel home twice a month to see my parents/family, I will not be able to see my love, not even our little dog. I was having second thoughts about enduring this long time and enjoying my stay here. But today I saw and eperienced so many things, that I feel that I am grown up enough to deal with all of these and get through all of it, even if I have to cry a little because I do not know which train to take home. So thanks from everybody telling me I'm resourceful and badass, but now you see it took me 10 minutes to ask someone for directions. In the following days I might not write a new post for this blog or if I will it will not be this long. I hope you were not that bored with this reading, please enjoy the pictures. The pictures come after the hungarian post.

 Magyar bejegyzés:

Ahogy már említettem sűrűbb volt a mai nap kicsit, Ryota, akit szintén Grázból ismerek, mint ahogy Momokot is, sok helyre elvitt. Ryota, Fujimidai (ahol lakom) állomásról hozott el, majd elmentünk a Sophia egyetemig, hogy tudjam az utat szerdán. Először is azt kell, hogy mondjam, hogy rettenetesen komplikáltak a metróvonalak és átszállások. A vicces hogy még Ryotának is folyamatosan a neten le kellett csekkolni a különböző vonalakat, hogy merre kell mennünk, és mikor az egyik alkalmazottat megkérdeztük (minden állomáson van több is, pont ezért, hogy ha nem ismeri ki magát az ember, meg tudja kérdezni, hova kell menni, és hol kell átszállni), még neki is el kellett gondolkodnia, hogy most melyik vonalra is szálljunk fel. Kb. 45 perces út után (3szori átszállással: Fujimidai- Ikebukuro, Ikebukuro- Shinjuku, Shinjuku-Yotsuya), megérkeztünk a Sophia egyetemhez. Ezek után visszamentünk Shinjukuba mobiltelefont venni, de sajnos Ryota elfelejtette, hogy kell az útlevelem, így ezt nem sikerült elrendezni. Helyette inkább elmentünk Odakyu- Manhattan Hills-be, ahol ebédeltünk egy japán étteremben, a kilátás lentre nagyon érdekes volt Shinjuku egyik főútjára. Majd mentünk tovább Harajuku-ba, ahol megismerkedhetünk a japán divattal. Sok divatos japán lányokat lát az ember egyre érdekesebb szerelésekben az utcán. Mivel ez egy turisztikai látványosság, így sok külföldit is látni. Az utca tele van divatosabbnál divatosabb ruha- cipő és táskaboltokkal, elérhető árokon. Majdnem minden bolt előtt egy reklámtáblával álló lány esetleg fiú hívja fel hangosan az előttük elsétálókkal, hogy térjenek be a boltba, vegyenek valamit. Az utca így elsőre elég hangosnak tűnik, de egy idő után az ember megszokja, úgy körülbelül az utca felénél. Kinéztem magamnak egypár boltot, ahova majd mindenképpen be szeretnék menni körbe nézni, vásárolgatni. Ebből az utcából, aminek a neve amúgy Takeshita Street, mentünk tovább Kiddy land-be. Aki szereti a különböző japán mascot-okat, mint hello kitty, rilakkuma, kuma-mon ésatöbbi, az imádni fogja a boltot, mint ahogy én is. Ja, igen és ezek még csak egy emeletet foglalnak el, ugyanis van külön animés, Star wars-os, Gundom, a Ghibli animékből amik külön-külön emeleteken találhatóak. Hát engem leginkább Rilakkuma érdekelt, amit Európában még nem nagyon lehet beszerezni. És itt kapható a plüssön, noteszeken, neszesszeres dobozon keresztül a különféle figurákig, poharak, mindenféle konyhai kiegészítőkön a törölközőig és pólókig minden. Az egyik képen majd ismertetem én miket szereztem be.

Kiddy land-et nehezen hagytam el, de ezek után mentünk Akihabarába, ami nem volt betervezve, de Ryota találkozott egy régi ismerőssel, akivel ott beszéltünk meg egy későbbi találkozót. Akihabarába érve már besötétedett, amit én nem fogadtam nagy kedvvel, hisz így nem olyan sokat lát az ember, meg arra is kellett gondolnom, hogy egyedül kell valahogy még hazaérnem. Így tettünk egy gyors kört Akihabarában, az „otaku” utcában :D, majd elbúcsúztam Ryotától. A hazafelé út nem tűnt biztatónak, ugyanis a második megállónál felszállt egy fura bácsi, aki az ülőket elkezdte finoman pofozgatni, hogy álljanak fel neki, és mire hozzám ért, megijedt látva hogy külföldi vagyok. Erre elkezdett kiabálni, hogy „gaijin, gaijin!” („külföldi” nem éppen a legilledelmesebb kifejezéssel), majd mutogatott rám és ott állt közvetlenül előttem vagy 3 megállóig. Na persze az egész szerelvény engem bámult, hisz én voltam az egyedüli külföldinek kinéző személy. Én meg csak nagyon szorosan magamhoz szorítottam a táskáimat és próbáltam nem ijedtnek tűnni. Majd Ikebukurónál kiszálltam, ahol rá kellett jönnöm, hogy Ryota elfelejtette megmondani, melyik irányba megy a vonatom. A vonalat tudtam, de az irányt nem. Így körülbelül 10 percig álltam 5 vágány között, hogy valakit meg tudjak kérdezni, de az összes ember annyira szedte a lábát, mindenki sietett elérni a saját vonatát. Majd mikor már feladtam a reményt oda jött egy idősebb hölgy hozzám és megkérdezte tud-e segíteni. Erre én már majdnem a sírás közepette és a tudattal ma már nem jutok haza, megkérdeztem tőle japánul, hogy hogyan tudok a Fujimidai állomásra érni. Jött velem és megmutatta még fel is szállt, mert kiderült ő is abban az irányba megy. Így este fél 9re fáradtan, de sok érdekes élménnyel hazatértem.

Én rettenetesen boldog vagyok, hogy ennyi élményben lehet részem, a világ egyik legmenőbb és legnagyobb városában, de be kell, hogy valljam tegnap este lefekvés előtt nagyon depressziós voltam. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez jó döntés volt-e, hisz a nyelvet nem ismerem annyira jól, persze alap dolgokat meg tudok kérdezni, éhen halni nem fogok, meg ilyenek. Viszont rájöttem, hogy 4,5 hónapig most magamra vagyok teljesen utalva minden téren. Rájöttem, hogy nem utazhatok haza 1-2x egy hónapban a szüleimhez/családomhoz, nem láthatom a szerelmemet, és még a kutyusunkat se. Eléggé olyan érzések kerítettek hatalomba, hogy nem vagyok benne biztos, hogy én ezt a hosszú időt kibírom, és hogy élvezni fogom az itt tartózkodásomat. De ma annyi mindent láttam és megismertem, hogy úgy érzem, vagyok annyira felnőtt, hogy igenis a talpamra álljak és végigcsináljam az egészet, még ha már attól is néha elsírom magam, hogy nem tudom melyik vonat visz engem haza. Szóval nagyon kedves mindenkitől, hogy azt gondolja, én tökre belevaló csaj meg talpraesett vagyok meg minden, de látjátok 10 percig alig bírtam megszólítani valakit, hogy segítsen hazajutni.

Lehet, hogy a következő napokban egyelőre nem fogok írni új bejegyzést a blogomba, vagy ha igen, nem lesz ilyen hosszú. Azért remélem nem untátok nagyon az olvasást, vigasztaljon titeket hogy sok képet töltöttem fel!:D

Sophia university/ Sophia egyetem

Shinjuku

from Odakyu- Manhattan Hills/ az étteremből a kilátás

our lunch/ az ebédünk

Harajuku- Takeshita street

Kiddy Land

Rilakkuma everywhere/ Rilakkuma mindenhol

Even on the elevator/ Még a liften is

Harajuku

Harajuku station/ Harajuku állomás

Akihabara

Akihabara

Rilakkuma goodies/ Rilakkuma beszerzett cuccok (^_^)

Today I arrived to Japan, which was not a smooth trip as I expected. It began with the fact that my plane left from Vienna 1 hour later because of technical difficulties (air conditioner issue), so we arrived to Narita airport later.
Then the next thing was Passport Control, where I was sent to the wrong desk at the beginning (since I will stay in Japan longer than 3 months) and then I was sent to another desk. There they too my fingerprints and escorted me to the Diplomacy Department because they did not understand how they should write my name on my Japan Residence card. After I spent there another 30 minutes and all the other passengers took their luggages, two stewardesses escorted me to my luggages while continuosly apologizing.
So, my meet with Momoko went to 10:30 instead of 9:30. With her we took the Narita Express to Ikebukuro (circa 1 and a half hour), and from there we took the Metro to Fujimidai station.There we got off to search for my dormitory, DK House Nerima. Obviously, we did not find it after 2-3 rounds around the blocks, so in the next little food shop, we asked an old lady whether she knew the way there.
She said she does, so we set off with her in the beginning, but later we asked for directions in a small polce department. The officer showed a blueprint-type map, so we finally found my dorm.
Manager-san gave me my room keys, my dorm ID card and showed me around in the building. At my room he asked whther I have a wlan cable and adapter to my laptop, as the european outlets will not work here. I showed him my adapter which was not practical for the japanese outlet. So we had to go back to Ikebukuro to buy new adapters for me, and I took her out to lunch. When I was going back to the dorm I was so sleepy I fell aspleep on the metro (about 29 hours without sleep).

The pictures i took today with my phone will be posted later.

Ma megérkeztem Japánba, ami nem egy sima út volt, mint ahogy azt vártam volna. Az egész azzal kezdődött, hogy a gépem Bécsből egy órás késéssel indult technikai problémák miatt(légkondicíonálás), így eleve késve értünk be Narita  reptérre. Ott a következő a Passport Control volt, ahol engem már az elején rossz pulthoz küldtek, ugyanis én tovább mint 3 hónapot tartózkodom Japánban, így potyára beálltam egy sorba, ahonnan aztán tovább küldtek egy másik pulthoz. Ott levették mindkét mutatóujjamnak a lenyomatát, majd átkísértek valami Diplomacy Departmenben, mert nem értették most hogyan írják a családi nevemet a japán Residence kártyámra. Miután ott is eltöltöttem egy jó fél órát, és már az összes utas a bőröndjét is elhozta, nagy bocsánatkérések közepette két stewardess kísért a bőröndjeimhez. Így a Momokoval megbeszélt 9:30 órás találkozó 10:30-as lett. Ezekután Momokoval elutaztunk Narita Express-sel (kb. másfél óra) Ikebukuroig, majd onnan Metróval mentünk tovább Fujimidai állomáshoz. Ott leszálltunk majd nekivágtunk megkeresni a kollégiumomat, DK House Nerima-t. Hát persze hogy nem találtuk meg 2-3 körözés után se, így a közelebbi kis betérős étkezdében, egy öreg hölgyet kérdeztünk meg esetleg tudja- e az utat. Mondta, hogy tudja hát, így elindultunk hárman, öreg nénivel az elején, amiből aztán az lett, hogy inkább egy kissebb rendőrsön(police department) kérdeztünk rá, aki erre elővett egy tervrajzos térképet és így a végére megtaláltuk a kollégiumot. Manager-san odaadta a szobám kulcsát, a belépőkártyát és körbevezetett a házban. A szobámba érve kérdezett rá, hogy van-e wlan kábelem a laptopomhoz, meg rendes adapterem, mert hogy itt nem működik ám az európai konektor. Erre én agy büszkén felmutattam az adapteremet, amiről kiderült hogy eléggé nem praktikus, ugyanis nem lehetett bedugni a konektorba. Na ezekután Momokoval úgy döntöttünk vissza megyünk Ikebukuroba, ahol veszünk egy rendes adaptert nekem, majd elmentünk ebédelni. Hazafelé pedig anniyra fáradt voltam 29 óra alvás nélküli nap után, hogy a metrón elszundítottam. Az az igazság hogy, a sok futkozás melett nem nagyon volt időm a kamerámmal fényképezni, ezért így csak a mobillal csináltam egypár fotót itt-ott. A képeket majd később feltöltöm!:D

Hey everyone!

The most of you already know, that i'm going to Japan next Friday for a semester to the Sophia University. My love suggested to make a blog, so that i can upload pictures and document my experiences. Please be patient, i might not be able to post everyday, but i promise i will keep you updated.

If everything goes well, the next post will come on next weekend from Japan! :)

Sziasztok!

A legtöbben már tudjátok, hogy megyek jövö hét pénteken(végre!) japánba, méghozzá Tokióba egy ösztöndíjas szemeszterre a tokiói Sophia Egyetemre. A párom ajánlotta, hogy csináljak egy blogot, amire majd feltöltöm a képeimet és leírom az élményeimet/tapasztalataimat. Kérlek majd legyetek türelemmel velem, valószínüleg nem naponta fogok a blogra töltögetni, de ígérem hogy szorgalmas leszek és nem felejtek el mesélni! :)

Szóval ha minden igaz, akkor jövö hétvégén már Japánból fogom írni a következő bejegyzést!

(^_^)