More pictures/ Több fotó: https://www.facebook.com/virag.poloskei/media_set?set=a.647429675310622.1073741834.100001307850079&type=1
As I promised, I’ll write about what I did on the weekend. On Wednesday with the girls we decided to go to Ginza again, to the Kabukiza Theater to see a show. We left in time around 12:30 but still we did not arrive in time for the earlier performance. So we queued for the next one, which I did not regret as it was more interesting (the previous one was about the lovers suicide). After we bought our ticket, we went to look around a bit. We checked one of the traditional Japanese sweets shops, where we bought daifuku (mochi filled with red bean paste [anko] and a huge strawberry inside). After this, we went to another shop, where you could buy all kinds of Japanese snacks. When we were finished with the shop, we saw Gunma-chan outside who is the mascot for Gunma district. As you can imagine the four of us girls started to scream loudly and took pictures together with Gunma-chan. Christine and I even got a hug! At 4 pm we were already at Kabukiza Theater waiting in line. The show started at 4:35 pm, the hall was huge and really high. The show itself was like I expected, or even better. The beautiful clothes, music, male actors’ female voice (male actors play the female parts too in the Kabuki), all of these were amazing. My most favorite part was that there were people in the audience who were part of the show and had to yell something at particular moments (one of them sit in front of me, so I got scared sometimes J). The whole show lasted one and a half hours, but it looked to me as it was just half an hour; I really enjoyed it. Maybe I watch another show in August if I’ll have some money left.
On Sunday I decided to visit the Hie shrine. As I did not want to go alone, I asked Dominik (from my Japanese group) to join me. Unfortunately the agreed time and place was not that practical as we did not find each other for 45 minutes or so. Or maybe both of us are completely blind. But I thought, if I got here, then I can get to the shrine by myself too. Mostly I knew the way, I had to switch trains twice to arrive in Nagatacho. At the station I realized I won’t get anywhere without a map, so I waited until I could ask a Japanese man. As he went in the same direction, he showed me the way to the shrine. While walking he asked if I’m a tourist, where I’m from, and the usual ‘wow you speak Japanese so well!’ After a 5 minute walk we arrived to the bottom of the shrine where I bowed and thanked him for help. At the end he even shouted after me to enjoy my stay in Japan. The entrance to the shrine is at the bottom and long stairs lined with red tori gates lead upward; it was really amazing. As I was alone, I had to ask others to take pictures of me. After the stairs I arrived to the shrine, where at exactly that time there was a traditional wedding ceremony. The shrine itself is not that huge, but really beautiful and colorful. I managed to take a picture of the Miko priestesses too, then after 40-45 minutes of looking and walking around I headed back home.
The trip back home did not start well at all. I did not notice that at Nagatacho station a man followed me down the stairs, and as I arrived to the platform where I had to wait for my train, a foreign man started to talk to me. At first I thought he was asking for directions, but he started with “hey I noticed you at the entrance, and you looked so cute I had to follow you”, which might sound funny in a situation, but now alone I was not happy at all. The problem was that at the station there were very few people and very far from us. The guy looked 30-35ish and even though he introduced himself as a French man he did not have any accent at all. If you hear a French person speak English, you would notice the accent. He tried to persuade me joining him and his friends at the park and chill. And I was like, sorry no, I don’t have time, sorry you are nice but sorry no. But of course he was not that easily persuaded, and kept telling me how cute I am, and how awesome it would be to meet sometime, and to give him my phone number. To this I told him I don’t have a phone and he kept telling that we need to stay in contact… and this went on and on until my train arrived and luckily I could say goodbye. After this I realized I don’t want to wander alone in the city even on a Sunday afternoon.
Next week will be “golden week” in Japan, which means we will have 2 days off (longer weekend basically). All I know is that we will go to Nikko with Alejandra for 2 days, but what I’ll do the other days I do not know yet. But I’ll definitely keep you updated!
With Gunma-chan/ Gunma-channal
:)
Ginza
At the Kabukiza theater/ A Kabukiza színháznál
Daifuku
Hie shrine red tori gates/ Hie szentély piros tori kapui
Hie shrine /Hie szentély
Hie jinja
Hie jinja
Hie jinja
Miko priestesses/ Miko papnők
Hie jinja
Magyarul:
Ahogy ígértem, írni fogok, hogy mi jót csináltam a hétvégén. A lányokkal szerdán eldöntöttük, hogy szombaton elmegyünk újra Ginzába a Kabukiza színházba megnézni egy előadást. El is indultunk időben- olyan 12:30 a koleszünkből, viszont mégsem értünk oda a korábbi előadás jegyeladására. Így beálltunk a sorba a következőre, amit végül én nem bántam, mert ez az előadás érdekesebbnek bizonyult (a korábbi az egy szerelmespár öngyilkosságáról szólt). Miután megvettük a jegyeket, még volt másfél óránk a kezdésig, így elindultunk kicsit körbe nézni a főúton. Bementünk az egyik tradicionális japán édesség boltba, ahol vettünk epres daifuku-t ( mochi, vörös bab pasztával (ankóval) megtöltve és a közepén egy nagydarab eper). Ezután pedig bementünk egy másik boltba, ahol különböző japán rágcsálnivalókat lehetett venni. Amikor végeztünk a boltban a nézelődéssel, kifelé menet megláttuk, hogy Gunma kerületének a Mascot-ja, Gunma-chan van kint. Ahogy azt várni lehetett, mi négyen lányok elkezdtünk hangosan sikítgatni, amivel sikerült kiharcolnunk, hogy képet csinálhassunk Gunma-channal. Christine és én még egy ölelést is kaptunk! 4 órakor pedig már a Kabukiza színház bejáratánál álltunk, hogy beengedjenek minket. 4:35-kor el is kezdődött a műsor, a terem hatalmas volt, és nagyon magas. Az egész előadás olyan volt, mint amilyennek képzeltem, vagy inkább sokkal, de sokkal jobb. Azok a pompás ruhák, a zene, a férfi színészek női hangjai (a női szereplőket is mind férfi játssza a Kabukiban), csodálatosak és eszméletlenek voltak. A legjobban nekem az tetszett, hogy a közönség közé be lettek rakva emberek, akiknek a műsor alatt folyamatosan be kellett kiabálniuk valamit (az egyik ilyen férfi az előttünk levő sorban ült, úgyhogy sokszor a frászt kaptam tőle J). Az egész előadás olyan másfél órás volt, de nekem úgy tűnt mintha csak fél óra lett volna, nagyon élveztem. Lehet augusztusban, ha még marad egy kis pénzem elmegyek még egyszer egy másik előadásra ide.
Vasárnap pedig, így döntöttem, hogy elmegyek kirándulni egyet a Hie szentélyhez. Egyedül nem szívesen mentem volna, így megkértem Dominikot( a japán csoportomból), hogy tartson velem. Sajnos a megbeszélt időpont és megbeszélt hely, valahogy mégsem tűnt olyan praktikusnak, ugyanis háromnegyed órán keresztül nem találtuk meg egymást Shinjuku állomáson. Vagy lehet csak mindketten nagyon vaksik vagyunk. De gondoltam, ha ma már útnak indultam el is megyek, ha kell egyedül, ehhez a szentélyhez. Az utat nagyjából tudtam, még kétszer kellett átszállnom, hogy Nagatacho-ba érkezzek. Ott az állomásról kilépve térkép nélkül rájöttem, hogy sok esélyem nincs egyedül a szentélyhez találni. Így vártam, míg arra járt egy japán férfi, akit megkérdezhettem. Ő pedig, mivel hogy ugyanabban az irányba ment, el is kísért. Séta közben néha-néha kérdezgetett, turista vagyok-e, honnan valósi vagyok, majd végül pedig jött a megszokott, de jól beszélek japánul. 5 perces gyaloglás után oda is értünk a szentély aljához, ahol nagy hajlongás közepette megköszöntem a segítséget, majd elbúcsúztunk. A végén még utánam kiabálta, hogy érezzem jól magam Japánban. A szentély bejárata lent van, ahol egy hosszú lépcsőút vezet felfelé, piros tori kapukkal. Hát az valami csodálatos volt. Mivel egyedül voltam, így itt-ott idegeneket kértem meg hogy csináljanak rólam fényképet. A lépcsőút után fent, pedig a szentély helyezkedik el, ahol éppen egy japán tradicionális esküvő folyt. A szentély nem olyan nagy, viszont nagyon szép és színes. Sikerült még az ott levő Miko papnőkről is képet csinálnom. Egy olyan jó 40-45 perces körbesétálás, nézegetés után hazaindultam.
A hazafelé út viszont nem olyan jól kezdődött. Sajnos nem vettem észre, hogy Nagatacho állomáson, a lépcsőkön lefele egy férfi követett, majd mikor végre a vágányhoz értem, ahol a vonatra kellett várnom leszólított egy külföldi férfi. Először azt hittem, hogy eltévedt és útba igazítást kér, viszont az egész bemutatkozást úgy kezdte, hogy, „szia, megláttalak fent a bejáratnál, és annyira megtetszettél, hogy utánad jöttem”, ami lehet, hogy más helyzetben még vicces is lenne, de így most egyedül valahogy nem örültem neki. A gond azzal volt, hogy az állomáson nagyon kevés ember volt és messze tőlünk. A férfi olyan 30-35nek nézett ki, és ahhoz képest, hogy franciának mondta magát, abszolút semmi francia akcentusa nem volt. Pedig ha az ember hall egy franciát angolul beszélni, feltűnik neki. A lényeg az volt, hogy próbált rávenni, hogy menjek velük (vele és a barátaival, akiket nem láttam) a közelebbi parkba egy kicsit lazítani. Én meg csak, ja nem, nem érek rá, ne haragudj, nagyon kedves tőled. Persze ezzel sajnos nem lehetett lerázni őt, mert jött tovább azzal, hogy milyen aranyosnak nézek ki, meg tökjó lenne, ha találkoznánk a héten valamikor, adjam meg a számomat. Mire én közöltem, hogy nincs telefonom. De hogy akkor valahogy máshogy érjük el egymást…és ez így ment tovább, míg meg nem jött végre a vonatom és nagy szerencsémre el kellett búcsúznunk. Ezek után rájöttem, hogy nem nagyon szeretnék még vasárnap délután se egyedül kóvályogni a városban.
Jövő hétvégén kezdődik a „golden week” Japánban, ami azt jelenti, hogy lesz két nap szünetünk ( azaz hosszú hétvégénk lesz). Annyit tudok, hogy Nikkóba megyünk Alejandrával két napra, de hogy a többi nap mit csinálok, még nem terveztem meg. De mindenképp mesélek majd!
Hie jinja
Hie jinja
Hie jinja
Hie jinja
Hie jinja
Hie jinja red tori gates/ Hie szentély piros tori kapui
Hie jinja
Traditional japanese wedding / japán tradicionális esküvő
Hie jinja
Hie jinja
Red tori gates/ Piros tori kapuk
